Mikor gyerekkoromban megkérdeztek arról, hogy mit is gondolok a jövő művészetéről, nehezemre esett, hogy valami igazán frappáns választ adjak. Akkoriban az agyagból gyúrt télapók és T-rexek közötti vergődésemet csak nagyritkán szakította meg egy-egy Darth Vader portré (utólag belátom, hogy nem megszakításról volt szó, sokkal inkább indifferenciális koherenciát szintetizáltam). Most, hogy különféle művészetelméleti munkatáborokban elolvastattak velem egy csomó érdekesnél érdekesebb könyvet, mindannyiunk nagy-nagy örmére, (és remélhetőleg épülésére is) tudatom a széles nagyvilággal; hogy végre itt a Vanitas Projekt. A terv lényegében egy nagyon egyszerű gondolati kör köré fűzhető, miszerint minden jelenség önmagában hordozza létrejöttének minden összetevőjét. Innen már csak egy lépés...

(...A feleslegesség apoteózisa nemcsak társadalmilag hasznos, de a szubverzív térhasználat egyik emblematikus példájává vált a transzkortárs graffiti berkein belül maradva...)
Bjorn Molnár (a 2008-as Nontactical Spaces munkacímen futó hannoveri konferencián)